“EZ VOLT A 8. VILÁGBAJNOKSÁGUNK EGYÜTT…”
Ki ne ismerné Kivágó Arnoldnak, az IPO sportág egyik hazai ikonikus alakjának nevét, aki a munkakutyás világ megbecsült tagja, s idén 8. alkalommal vágott neki az IPO világbajnokságnak ugyanazzal a kutyával, a fantasztikus belga juhászkutyával, Litoval. Arnold már egy éve használja a Royal egyes termékeit és legnagyobb büszkeségünkre a VB-re is a tanácsaink alapján
összeállított csomaggal készült. Az idei versenyen a 150 kutya közül a 13. helyen végeztek. Arnoldot a versenyen szerzett élményeiről és egyéb kulisszatitkokról kérdeztük. A cikk alján található 2 linken nézhetitek meg az idei őrző-védő és engedelmes ágazat videóit, ne hagyjátok ki, fantasztikus élmény!
Mióta éltek és dolgoztok együtt Litoval?
Lito 7 hetes volt amikor megvettem 2011 karácsonyakor és gyakorlatilag azóta folyamatosan dolgozunk. Lito az első vizsgáját Németországban csinálta meg 2 és fél éves kora körül. Ennek az alapozó vizsgának az alsó korhatára másfél év, de véleményem szerint 2-2 és fél év kell ahhoz, hogy egy kutya magabiztosan elsajátítsa azt a tudást, amire szüksége van. Az első igazi megmérettetése, mint felnőtt kutya 2015 márciusában volt Szolnokon, amit meg is nyertünk.
Litoról mindig rébuszokban beszélsz, miben más ő, mint az eddigi kutyáid?
Több dologból tevődik össze az, hogy milyen egy kutya. Az akarat erőből, a megfelelni akarásból, az együttműködési kézségből, a hozott adottságokból, a belső egyensúlyból, az irányíthatóságból és még sorolhatnám. Amiben Lito talán jobb, mint az eddigi kutyáim az az, hogy benne megvan az egyensúly, az akarat, a jól irányíthatóság és a nagyon erős megfelelni akarás is egyszerre. Volt olyan kutyám, akiben nagyobb volt akarat, csak éppen tojt a fejemre, vagy nem sikerült megtalálnunk a közös hangot. A Lito előtti kutyám egy nagyon jó kutya volt, nagyon meg akart felelni nekem, nagyon jól sikerült a kiképzése is, de pl. az ösztönös adottságaiban messze elmaradt Litotó
Mi kell ahhoz, hogy IPO VB-n indulhasson valaki?
3-4 verseny van az országban, amit az Örző-Védő Sportbizottság (továbbiakban ÖVSB) rendez és ebből minimum kettőn való részvétellel és az ott összegyűjtött pontokkal lehet bekerülni a vb csapatba. A versenyek mindig 3 ágazatból tevődnek össze, nevezetsen az őrző-védő, az engedelmes és a nyomkövető ágazatból. Én mindig csak két versenyen indultam el a négyből, mert tudtam, hogy két versenyen is összeszedek annyi pontot, amivel bent leszek a csapatban, de van aki elindul a többi versenyen is, mert így érzi biztosnak a bejutást. A szükséges pontokat kizárólag az ÖVSB által rendezett magyarországi versenyeken lehet megszerezni, külföldön szerzett eredmények nem számítanak bele a végeredménybe.
Évente van IPO világbajnokság?
Évente két világbajnokság is van az IPO-n belül, tavasszal a fajta vb, azaz a belga juhászkutyák világbajnoksága ahol országonként 6 kutya indulhat, illetve ősszel a minden fajta világbajnoksága, ahova pedig országonként 5 kutya nevezhet.
Mesélj egy kicsit magáról a versenyről, hogyan értékelnéd ezt az évet és a teljesítményeteket?
Azt kell mondjam, hogy idén nagyon jól kezdtünk, mert már az első napon az őrző- védőn 96 pontot szereztünk. Személyes véleményem az, hogy az a munka amit nyujtottunk a verseny egy későbbi napján több pontot is ért volna, de hát tudjuk, hogy az első napokban még nem osztogatnak maximális pontokat, hiszen az adott kritériumok mellett azért nagyon magas az emberi szubjektív tényező, miszerint a bíró ameddig nem látta a mezőny nagy részét, addig nem tudhatja mi következik még. Őrző-védő ágazatban egyébként 6 kutya kapott idén kitűnő minősítést a 150-ből.
Másnap az engedelmes ágazatban léptünk pályára, ahol eddigi közös világbajnokságaink legjobb munkáját adtuk, melyre szintén 96 pontot kaptuk, amit eddig ebben az ágazatban még egyszer sem sikerült elérnünk. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mert az ún. „kitűnő minősítés” 96 ponttól kezdődik, melyet nagyon nehéz megszerezni. Olyan ez kicsit, mint egy lélektani határ, nem lehet tudni pontosan mikor és miért adja, vagy nem adja meg a bíró. Csak egy példa; eddigi világbajnokságokon háromszor kaptam 95 pontot ebben az ágazatban, melyből kétszer biztosan jobb volt a munkánk mint most, mégis valamiért akkor nem kaptuk meg, most meg igen.
A harmadik napon volt a kötelező pihenő napunk, majd negyednap következett a nyomkövetés. A nyomkövetés amúgy is Lito leggyengébb ágazata, melyet idén az a bosszantó helyzet is erősített, hogy a versenyzők nem egyforma minőségű pályát kaptak a verseny különböző napjain. Az első napra sorsolt kutyák egy gyönyörű, sípcsontig érő zöld pázsiton mérettetek meg, ahol szinte látni lehetett a nyomlerakó lábnyomait, szemben a negyedik nappal, amikor egy összehasonlíthatatlanul rosszabb kondíciójú pályán indították az aznapra esett versenyzőket. Ezt sajnos az eredmények is alátámasztják, míg az első napról került ki az összes kitűnő minősítést kapott kutya, addig a mi napunkon a legjobb pontszám is csak 91 volt. Mi 84 pontot kaptunk, mert Lito hamarabb jelezte be a tárgyat egy 3-4 méterrel, mint kellett volna. Ha a szerencse minket is az első napra sorsol, akkor lényegesen jobb eredménnyel végeztünk volna, de nem kesergünk, mert ezzel is csak egy újabb megerősítést kaptam abban, hogy bőven van még mit fejleszteni Lito nyomkövetési technikáján.
Egyszer pedig nyertetek már világbajnokságot, akkor mi volt más?
Amikor megnyertük a világbajnokságot 2016-ban, akkor egyrészt sokkal könnyebb volt a nyomterület, másrészt mindenki ugyanazon a minőségű pályán versenyezhetett. Akkor 98 pontot kaptunk erre az ágazatra.
Ettől eltekintve fantasztikus eredményt értetek el, amihez ezúton is gratulálunk! Ha nem bánod belemennék picit a szakmai háttérmunkába is, hiszen az eredmény mögött ott a hosszas, izgalmas folyamat.
Először is, mi a véleményed, kan vagy szuka? Van-e különbség közöttük teljesítményben?
20 évvel ezelőtt inkább kan kutyákkal dolgozott mindenki. A kutyáknak az őrző-védő ágazatban kimondottan agresszívnak kell mutatniuk magukat, melynek kiképzése a „parforsz” módszerrel történt, ami elég sok negatív behatással járt és ezt a szukák nem nagyon bírták. Mára azonban annyira kifinomultak a különféle edzés technikák, hogy rengeteg szuka is dolgozik és nagyon szépen meg is állják a helyüket.
Ebben a sportágban mennyire teljesítmény befolyásoló tényező a szukák tüzelése?
Semennyire. Nekem eddig két szukám volt, akikkel versenyeztem és egyszer sem vettem észre lényeges teljesítménybeli különbséget a pályán tüzelés és nem tüzelés között.
A nagy versenyeken, mint a vb is a tüzelő szukák a nyomkövetést a többivel csinálják együtt, de a pálya ágazatok sorsolásán nem vesznek részt, hanem a verseny legvégén, az utolsó napon amikor már mindenki végzett akkor léphetnek a pályára. Idén három ilyen szuka volt.
Egy-egy versenyre való felkészülési időszakban mi az, amit mentálisan fontosnak tartasz?
Kezdem az alapoknál. Azt gondolom, hogy amikor elkezdünk foglalkozni egy kiskutyával, akkor az a legfontosabb dolog, hogy megszerettessük vele a munkát, hogy elérjük nála azt, hogy ő akarjon dolgozni és ne a mi nyomásunknak tegyen eleget. Ha ez sikerül, akkor már lényegesen könnyebb a dolga egy trénernek. A versenyek közötti időszakok tréningjein fontosnak tartom, hogy a kutya figyelmét és érdeklődését folyamatosan fenntartsuk, illetve ha lankadt kicsit a verseny után, akkor újra felébresszük, ezért ilyenkor sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a jutalmazásra, ami lehet jutalomfalat, labda, kinél mi vált be. Ahogy azonban közeleg a verseny időpontja, úgy hagyom el fokozatosan a jutalmazásokat és állítok egyre inkább olyan körülményeket az edzéseken, mint ami majd a versenyen lesz. Máskülönben nem fogja tudni megmutatni a verseny azt, amit az edzésen.
Sport- és munka kutyáknál mindig egy sarkalatos kérdés az etetés. Te hogyan etetsz, mit adsz Litonak?
Én az év minden részében ugyan úgy etetek, hiszen a nagyon meleg nyári hónapokat leszámítva egész évben folyamatosan edzünk. A munkám nagyrészt ügyfélfüggő, aszerint alakul, hogy ki mikor jön hozzánk, így gyakorlatilag Litonak szinte bármikor motiválhatónak kell lennie, ergo nem fetrenghet fél napokat tele hassal. Nekem az vált be a legjobban, hogy egy nap 3-szor etetek száraz táppal, így mindig van a pocakjában, de soha nincs teljesen eltelve.
Húst adsz neki?
Nem adok külön húst, de ennek az égadta világon semmi szakmai oka nincs, egyszerűen csak így alakult. Nagyon magas energia tartalmú tápot kap, ami kifejezetten a kemény igénybevételű kutyáknak lett kifejlesztve és be is vált, illetve nálunk soha nem kerül étel a szemétbe, így a főzés előtt és után megmaradt falatokat mindig Lito élvezheti.
Szponzorod lévén tudjuk, hogy adsz kiegészítőket is Litonak, mi vált be neked a legjobban, mik a tapasztalataid?
Bevallom őszintén, nekem ez egy teljesen szűz terület volt eddig, Lito előtt nem adtam a kutyáimnak semmilyen kiegészítőt, Litonál is egy sérülés miatt kezdtük el használni a Springer Active-ot, melyet most már egy éve adok neki az akkori sérülése tekintetében azóta tünetmentes. Idő közben picit jobban beleástam magam a témába és mára már úgy látom, hogy nagyon fontos, hogy megfelelő kiegészítőket kapjanak a sport –és munkakutyák. Soha senkivel nem versenyeztem még ennyire sokat és ilyen régóta egyhuzamban – 4 év alatt 8 világbajnokság -, mint Litoval, ezért az ő preventív védelme kiemelten fontos. A mostani világbajnokságra való felkészülési időszakban kiegészítésnek a táp mellé a Springer Active ízületvédő folyadékot, a Daily Care Active általános kondicionálót és a Hydro Care elektrolit pótlót használtuk. Ami szintén újdonság az edzés programomban és szintén nagyon szeretjük az a rendszeres kutyamasszázs, mint ahogy az egy profi él sportolónak jár is!
Mi a jövő?
Lito hála Istennek remek formában van még mindig, úgyhogy jövőre is nekifutunk mindkét vb-nek. Aztán meglátjuk, természetesen minden Litotól függ, én addig szeretnék vele versenyezni amíg az egészsége engedi, illetve amíg az élmenyőzben tudunk maradni. Aztán következnek a boldog nyugdíjas évek.
https://www.facebook.com/huy.say.9/videos/1804799492908872/
https://www.facebook.com/huy.say.9/videos/1807425585979596/