TERELÉS 3. RÉSZ-KÉPZÉS

Kívülről egy üvöltő kutya-menekülő birka-töketlen gazda káoszba forduló kedves keringőjét lehetett látni, nos őszintén szólva belülről sem volt más az élmény… Történt ugyanis, hogy én, aki, amikor kutyát képzek mindent megpróbálok kontroll alatt tartani, szembesültem vele, hogy van valami, amit a kutyám veleszületetten tökéletesen tud, én pedig még a kanyarban sem vagyok. Nem segített ezen az sem, hogy a terelőkarrierem elején több baleset is ért a birkák által, pl. egyszer egy racka szarva átszúrta a lábamat, konkrétan csontig hatoló lyukat ejtett. Ezen élmények hatására természetesen elkezdtem félni a birkáktól, ami nem annyira jó stratégia, főleg, hogy a kutya ösztönösen és veleszületetten az egész nyájat mindig felém hozta… nem győztem elugrálni, ő meg csodálkozni, hogy most akkor mi történik. Szóval személyiségfejlődésem következő állomásaként először is legyőztem a birkáktól való félelmet. Aztán megtanultam, hogy a többszörös vizsgás kutya, aki bármikor, bárhol, bármeddig lefekszik és marad, a nyáj mellett az előtörő ösztön hatására kb a nevére se hallgat. Nemhogy fekszik. Nemhogy odajön… szóval az első, amit az ember elér, az az, hogy a kiskutya a birkák mellett legalább valami alap engedelmességet produkáljon.

A terelés során a kutya számára az a jutalom, ha a barik elindulnak és ő kontroll alatt tudja őket tartani. Tisztázni kell vele, hogy a játék 3 tényezős, tehát érdemes a felvezetőt is számításba venni, amikor mozgatja a nyájat. Ha ez megvan akkor már tudunk többé-kevésbé rendezetten sétálni a pályán, bár a lelkes terelőebzet ilyenkor még kb percenként gázoltat el minket a teljes nyájjal. Milyen jó, hogy a birkák általában kikerülik az embert. Ha nem akkor a kutyájára büszke gazda elesik és bemutatja, hogyan tud 10 másodperc alatt talpra állni és a kutyával veszekedni egyszerre.

Nos, ha már elértük, hogy a kutya a nyájat egyben tartja és utánunk hozza, utána jön a véget nem érő küzdelem kezdete amikor meg akarjuk értetni vele, hogy terelni nem csak a birkák fenekében lehet, hanem ha távolságot tart sem történik semmi katasztrófa. Ezen művelet tanítása folyamatos, Wicca 9 éves lesz, 3-s osztályban versenyzik, többszörös CACTR címek büszke tulajdonosa, ennek ellenére kb minden terelőtréning elején megbeszéljük, hogy nem feltétlen kell szájjal a birka fenekébe kapaszkodva windsurfingelni, lehet rájuk távolról is hatni - bár idővel azért a megbeszélés felgyorsult, ma már a bot emelgetése és különböző felmenők kulturált emlegetése is megteszi hatását. Hozzáteszem Wicca másik hátránya, hogy ugat. Folyamatosan és megállás nélkül. Normál esetben azért ez nem annyira jellemző a terelő kutyákra, az ő esetében viszont kissé nehézkessé teszi, hogy meghallja az utasításokat. Tehát a folyamat következő állomása volt, amikor már tartottunk ott, hogy utasításokat adjak neki, ezt csak ordítva tudtam megtenni, mert különben nem hallotta meg azokat…

Tehát van egy kutyánk, aki már hozza a barikat, fekszik is, ha azt kérem, no akkor jönnek az irányok. Mivel én a saját jobb-bal kezemet is rendkívüli rutinnal keverem össze, ezért én két angol vezényszót használok az irányok megjelölésére, hogy melyik oldalról kerüljön a kutya… Ezt a második pulim, Orka esetében már nem a nyáj mellett, hanem bokrok kerülgetésével kezdtem el megtanítani, és aztán megpróbálni alkalmazni a birkák körül. Persze, ott más mentális állapotban volt, mint a bokrok körül, de legalább a tanítási folyamat gyorsabban ment, mert hamarabb rájött, hogy mit is akarok. 

Szóval,ha már tud a kutyánk irányokat, távolságot tartani és feküdni, jó esetben nem elgázoltatni minket 20 birkával, akkor jön a hajtás tanítása. A legtöbb kutya ösztönösen összegyűjti a nyájat és viszi a felvezető felé. El lehet képzelni a zavart, amit okozunk a fejükben amikor arra kérjük őket, hogy tőlünk elfele vigyék a nyájat… az első lépések mindig összezavarják a kutyát, és igen, a hajtás tanítása során bizony előkerülnek a szokásos megerősítő jutalmazások, mint pl. a labda vagy a jutalomfalat.  De általában hamar megértik, bár az én kutyáim pl. sose szerettek hajtani.

Jól hangzik, ugye? És milyen egyszerűen… pedig nem az. A fent említett tudás elsajátítása gyakran évekig is eltarthat azoknak a kutyáknak az esetében, akik nem naponta dolgoznak birkák mellett. Ez pedig a kutyák nagyobb része esetében így van ugye… Mindezek mellett még ott van az a faktor is, hogy a terelés 3 szereplős játék. Jobb esetben a saját mozgásunkat és viselkedésünket tudjuk irányítani, a kutyáét hosszas munka árán szintén, de ott vannak még a birkák. Bizony, eredményesen versenyezni a birkák ismerete nélkül nem lehet, a kutya ugye veleszületetten ismeri a birkákat, szóval marad az ember, aki ez ügyben némi tanulásra szorul. Meg kell tanulni, hogy hogyan reagáljunk a birkák viselkedésére, merre küldjük a kutyát, ha a fejük jobbra áll, merre, ha balra, mit csináljunk, ha a nyáj le akar lépni és haza akar futni, mi a teendő, ha egy birka elkezdi a kutyánkat támadni és fejelni és még hosszan sorolhatnám. Ez a komplexitás az, amit én pl. a terelésben annyira szeretek. Előre meghatározott feladatok vannak, de előre meghatározott koreográfia nincs.